A Szeretet Himnusza



Testvérem, Ki az északi sark fényes üveghegyei közt botorkálsz,
 S kancsal szemekkel meredsz az ég befagyott tavára, 
S te másik, Sötét, elepedt utasa a szörnyűszelű, szikkadt Szaharának, 
Ki nyelvet lógatva vágtatsz nyakigláb, görbe tevéden,
 S te szintén, Rézbőrű, morcos, százszor megrugdosott fia Amerikának, 
Ki eget fúró sziklák zord ketrecében dühöt üvöltesz,
 S te is, ki Ópiumos, álmos, langyos hazádban tipegsz ingó léptekkel 
S álmaidat kegyetlen a lomha, sárga vizekbe fojtod, 
S ti, mind, mind, Testvéreim, milliók, elhullott magvai egyazon kalásznak, 
Élők és élni fogók és mind, mind halni fogók: szeressétek egymást! 

Nézzétek: Fény villan az égen és azt lobogja: szeressétek egymást! 
S a föld szíve visszadobog remegve: szeressétek egymást! 
Halljátok: Az óceánok fölzúgnak, így zúgnak: szeressétek egymást! 
Hirtelen, Mint gyors villámok cikáznak el az ezerévek felettünk,
 A harmadik párka szapora ollója iramodva csattog - Testvérek! 
Sötét gyűlölet ne sarazza a drága pillanatot, 
Míg mocsoktalan ajkunk egymáshoz érhet. 

Ha majdan Elhajított hólabdaként száguld a kihűlt Föld 
Zimankós napja körül s szerte bolygók dideregnek, 
Egy árva Fénysugara még akkor is tűzhessen a sötétült űrbe 
Az egykori, világot csóvázó, szerelmes szeretetnek!

Sárközi György: A szeretet himnusza